A közelmúltban írtam egy bejegyzést a balmazújvárosi Banya "Bio" Tanyáról, amit Kántor Péter és felesége (a "Banya") alkottak meg. A bejegyzés megjelenését követően volt szerencsém személyesen is megismerni ezt a nagyszerű és életvidám házaspárt egy gyulai kiruccanásuk alkalmával. Nem jöttek üres kézzel, egy szép kis csomagot kaptam az általuk előállított kézműves, kistermelői termékekből.
Azt tudni kell, hogy a termékkínálatuk nem csak chilis termékekből áll, készítenek gyógynövényes és/vagy fűszeres szörpöket, lekvárokat, de a fő vonaluk mégiscsak a csípős termékek előállítása.
Jelen bejegyzésemben öt különböző chilis terméket kívánok tesztelni, tapasztalataimat megosztani.
A termékekről általánosságban elmondható, hogy nem a "natúr paprikavonalat" képviselik, melyek maximum csak minimális sót, ecetet és esetleg tartósítószert tartalmaznak, hanem chilialapra épülő, különböző fűszerezésű készítmények. És itt a fűszerezést kiemelném! Az összes szósz megőrizte az igazi paprika karaktert, ezt nem veszítette el. A fűszerek csak egyediséget adtak az üvegek tartalmának.
A termékek kiszerelése 40, illetve 100 ml-es "konzerves" üveg, ezek az űrmértékek, már gyakorlatilag általánosak a "szakmában". Mellékesen megjegyzem, hogy én személy szerint egy kicsit jobban szeretem a konzerves üvegeket, mint a nyakas üveget. Ennek a fő oka az, hogy nyakas üvegben - bár csepegtetni lehet egyéb eszköz igénybe vétele nélkül is - gyakran a nyaki részen "megáll", lerakódik a szósz, megakadályozva a kiöntést. Továbbá, ehhez annyira el kell találni az állagot, hogy ne legyen sem híg, sem sűrű, hogy ahhoz professzionális készítményre van szükség. Van akinek ez sikerül is, de többször találkoztam negatív példákkal is.
A termékek címkéje heterogén, nincs egységes design. Egy brandépítő szakember ezen lehet kiakadna, de nem hiszem, hogy ez a célközönségből bárkit is zavarna, aki mondjuk egy hortobágyi Hídi Vásáron megkíván egy kis kapszaicint a birkapörijébe.
A legelső termék, amit be kívánok mutatni az nemes egyszerűséggel a "Hajdú" nevet kapta a keresztség szent sákramentumában, utalva a földrajzi eredet történelmére. A 100 ml-es üvegben füstölt csípős paprika, paradicsom, vörösbor, hagyma és fűszerek elegye található. Kibontás után egyből érezhető a füstös illat. Színre gyönyörű piros, állagra leheletnyit kásás, de nem darabos. Nem híg, nem sűrű. Olyan amilyennek lennie kell. Ízében dominál a füstölt paprika, a savasságot a vörösbor adja neki. Egyszerű, de mégis komoly. A csípőssége alapján alsó középosztályba sorolható, de nem is kell több. Ez az a termék, ami a nevéből ered. Ebből bátran lehet tenni egy mokkáskanállal is egy mélytányérnyi "körömpöcőbe", mert egy ízvarázst fog kapni a készétel. Igazi hajdú érzést lehet vele átélni. Ha lesz verseny füstös kategóriában akkor ezzel be kell nevezni. Esélyes a győzelemre.
A Magyar Szürke chiliszósz "bika erősként" van az üvegen hirdetve. A 100 ml-es kiszerelés címkéjén mi más lenne, mint egy magyar szürkemarha-bika, tubigatyás gazdájával. Mily meglepő.... A szósz tartalma: hagyma, répa (ne lepődjünk meg kérem), fokhagyma, vörösbor, rózsaszirup (na ez engem is meglep), zeller, Naga jolokia, fűszerek és Na-benzoát. A fedőkupak szépen lekötve textillel, és nemzetiszínű madzaggal. Az enyhén rozsdabarnás színű szósz illatában a hozzátevők egyvelege érződik, nem kifejezetten a paprika. Az enyhén kásás massza megfelelő sűrűségű. Csípősségre alsó középosztály, de legalább valamit lehet is pakolni az ételre. Ízében, elsőre dominál a répa, de ezt azért emelem ki pozitívumként, mert itt valami igazi kerti-szabadföldi répáról lehet szó, aminek van karaktere és nem olyan mint egy multinál vásárolható fakó gyökér semmilyen aromája. Savassága is van, amit feltételezem a vörösbor ad meg neki, de a hagyma és a fokhagyma intenzív aromája sem elhanyagolható. Ez is egy vérbeli magyaros ízvilág. Ajánlani tudom sültek mellé, de el tudom képzelni pácnak is. (Magyaros csípős csirkeszárnyak - alias KPC, vagyis Kántor Péterné Chicken). Savassága miatt saláták ízesítésére is alkalmas.
A Little Devil a csípősebb kategóriát képviselheti, mivel 40 ml-es kiszerelésben van, bár a "Kisördög" címkéje alapján a Naga Jolokián kívül pritamin paprikát, paradicsomot, hagymát, és egyéb fűszereket is tartalmaz. Ennek a terméknek a színe már igazi élénkpiros. Illatában kissé "lecsósra" hajazó, de mit is várjunk, akkor amikor paprika, paradicsom, és hagyma van benne. Sűrűsége ideális, állaga sokkal homogénebb, mint az eddig bemutatott másik két szósz. Igen! Ez már tényleg határozottan csípősebb az előzőektől, de még mindig csak középkategóriás. Egyébként nagyon finom. Unalmas lenne azt mondani, hogy ez is magyaros, így azt mondom, hogy lecsós. Valóban olyan mint egy nagyon finom csípős lecsónak a koncentrátuma. Még ilyen szósszal eddig nem találkoztam, így össze sem tudom mással hasonlítani. Hihetetlenül egyedi ízvilág, kiváló állag, nagyszerű illat és állag, megfelelő mennyiségű csípősséggel megbolondítva. Igazán nem tudom, hogy mi mellé ajánljam, a legjobb önmagában kanalazgatni. Na jó! Szerintem húsok mellé kiváló. Holnap meg is kóstolom sült csirkével.
A Healing Magic, vagyis gyógyvarázs, egy érdekes termék. Tulajdonképpen az ősszel be nem érő paprikák pozitív felhasználása. Sok termelőnek okoz gondot, hogy mit is kezdjen az éretlen, vagy félérett paprikákkal. A legtöbb helyen savanyúságban köt ki. Az sem egy rossz megoldás. "Banyáék", azonban gondoltak egy nagyot és egy olyan terméket raktak össze, melyben a chilik mellett egyéb - télen kifejezetten egészségvédő - összetevők is szerepet kaptak, mint pl. a fokhagyma, almaecet, méz és gyömbér. A kiszerelés itt is 40 ml. Színében a maradék paprikák heterogén állománya tükröződik, azaz zöldessárga. Állaga enyhén darabos, nem passzírozott, a magok is bele kerültek. Illatában és ízében is az ecetes és az édes keveredik. Ez nem szósz, ez fűszer és gyógyszer. Olyasmi, mint egy darált chili savanyúság. Legjobban idényzöldségekből készült saláták ízesítésére tudom elképzelni (így fokozza a gyógyvarázsát), de aki szereti a csípős savanyúságot (mondjuk cseresznyepaprikás erősségben), annak kiválóan tudom ajánlani szendvicsek, street food kaják ízesítésére is.
Az utolsó tesztelt termék a Don Pietro all inferno, amiről fogalmam sincs mit jelent.... Angol fordító barátom - Mr. Google - azt hozta ki, hogy "Don Pietro a pokolba". Egyszóval ennek kell a legcsípősebbnek lennie. Erről a Ghost, Naga Jolokia, Carolina, Scorpion paprikák gondoskodnak, hígítva egy kis magyar erőspaprikával, gyümölcsborral és fűszerekkel. A 40 ml-s üveg tartalmában a szokásos közepes sűrűségű szósz található, melynek illatában már érződnek a TOP kategória paprikáira jellemző aromák és a kapszaicingőz, bár nem átütően. Kóstolás! Hoppá! Na ízében, már kőkeményen a durva fajták egyedi jellemzőit kapjuk meg, a csípősségről nem is beszélve. Nem a pofalyukasztó, fejletépős, mandulalemaró csípősség, de azért kőkeményen odaüt. És ami lényeg: a csípősség nem veszi el az aromát, és kóstoláskor is az íz érződik másodpercekig. Ok. Ez tényleg fűszer. Bátrabban persze fogyaszthatják ételek mellé, de szerintem a Banya Bio Tanya vevőköre elsősorban készételek utólagos ízesítésére fogja használni, vagy a bátrabban street food kajákhoz. Odaüt rendesen..... jó anyag!
A kóstolás alatt jutott eszembe az a gondolat, hogy ha egy fának a gyökereit elvágják, akkor megszűnik a kapcsolat a fa és az anyaföld között. Péterék a Hajdúságban születtek és ott is élnek születésük óta. Számukra a Hajdúság, mint tájegység jelenti a földet, melynek több évszázados kultúráját, eszmeiségét szívták magukba. Ez a hajdú vér határozza meg szellemiségüket, így termékeikben is a több évszázados magyar kultúrát, ízlést és gasztronómiát adják tovább. Élnek és él a gyökerük is. Termékeik magas minőséget, termékcsaládjuk hagyományt képvisel!
Gratulálok! Csak így tovább!
https://www.facebook.com/Banyabiotanya/?fref=ts
https://www.facebook.com/GyulaicsilBlog/?fref=ts
Fotók: facebook