Mi magyarok meglehetősen konzervatívok vagyunk a gasztronómia terén (is). Nálunk a sós az sós, az édes az édes, a savanyú az savanyú. A csípős ízt meg csak a sós ételekkel együtt fogyasztottuk gyakorlatilag mindeddig. Ennek a ténynek persze megvannak a maga magyarázatai.
A szocialista rendszerben gyakorlatilag be voltunk zárva a keleti blokkba, esetleg nagy szerencsével Európa egyéb országaiba háromévente felhasználható csekély valutakerettel. Meglehetősen szerencsés – és magas politikai kapcsolatokkal rendelkező – állampolgár volt, aki eljutott más kontinensek egzotikus országaiba és belekóstolhatott a gasztronómiájukba. Az átlagember számára ezek az országok elérhetetlenek voltak, ők legfeljebb Juhász Árpád úti filmjeiben hallhattak olyan meglepő alapanyagokról és ételekről, ahol a csípős növényeket édes-savanyú ízekkel, gyümölcsökkel együtt fogyasztották az ott élők.
Zárójelben jegyzek meg egy tapasztalati tényt a konzervatív gasztronómiáról. A közelmúltban – más okból – jártam egy békés megyei kistelepülésen, ahol kötetlen beszélgetésből kiderült, hogy több évtizede „gyakorló” háziasszonyok egy része még csak névről sem hallott olyan fűszerekről, mint pl. a kurkuma, vagy a curry.
A rendszerváltást követően változott ez a helyzet. Jobb módban élő honfitársaink előtt kitárult a világ, lehetett utazni, és ezzel együtt megismerni a helyi gasztrokulturát. A 90-es évek közepén kezdtek elterjedni az egzotikus éttermek Magyarországon; bár az alapanyagok egy része magyar volt azonban kombinációjukban, fűszerezésükben és elkészítési technológiájukban tükrözték a távoli ország sajátosságait. Ekkor kezdtük megismerni és megszeretni az alapanyagok változatos felhasználását, melyet a culinari boltok kínálata, valamint az ezredfordulótól gombamód szaporodó hipermarketek részben-egészben biztosítottak.
Ezt a hosszabb bevezetőt mindazért írtam le, mert a mai bejegyzésemben az édes és csípős ízek kombinációját tesztelem le három – hazai gyártású – terméken. Az előző posztomhoz képest egy kissé nehezebb a helyzetem, mivel egyrészt a következő termékek esetében a minőség értékelésekor figyelembe kell vennem az „alapnak” számító hordozóanyagot is, mely a termékek élvezeti értékét nagyban meghatározza, másrészt nem vagyok egy kifejezett édesszájú ember.
Mindhárom termék a Chili Hungária Manufaktúra terméke. A design és a kiszerelés szokásos és igényes, aki ismeri a Magyar Virtus termékcsaládot, az messziről is kiszúrná bármely üzlet polcán – ha lehetne kapni mindenütt. Mivel azonban egy prémium termékcsaládról van szó, ennek forgalmazása vásárokon, interneten, vagy pedig kisszámú gasztroboltban történik.A külső megtekintése után lássuk, mit találunk belül.
Csilis méz.
Kint hetek óta tombol a – csiliérlelő - meleg, az utóbbi napokban pedig a rekkenő kánikulai hőség. A csilis mézet köztudomásúlag hideg, nyirkos, torokfájós, megfázásos téli napokra javasolják, mivel e nyavalyák kezelésére és/vagy megelőzésére kiválóan alkalmas. Azonban nem kívántam a teszteléssel várni hónapokat, így őrültként megkóstoltam akkor, amikor más normális halandó ember dinnyével, sörrel (vagy ezek keverékével) hűsíti magát.
A termék alapját vegyes virágméz adja. Számomra mézből mindig is vegyes virágméz jelentette a non plus ultrát, mivel ebben nagyon sokféle növény koncentrálódik. Egy hátránya van, közepesen könnyen kristályosodik, ami nem jelent tartalmilag semmiféle hátrányt, azonban a fogyaszthatóságát, felhasználhatóságát dermedt állapotban nehezíti. A kristályosodás alacsonyabb hőfokon gyorsul, a méz visszamelegítve ismét folyós állapotba kerül. Mivel a termékhez nyáron jutottam hozzá, és szobahőmérsékleten tároltam, a kristályosodási képességéről nem volt lehetőségem meggyőződni, de különösebben nem is akartam. (Ha annyira kekeckedni akarnék, hűtőbe raktam volna.)
A termék a mézen kívül még csilipaprika őrleményt tartalmaz, ez adja az enyhe, kellemes csípősségét, mely az édes ízt követően jelenik meg a szánkban selymesen, nem túl agresszíven. Az alapanyag kiemelkedően finom, javaslom a gyártóknak, hogy a későbbiekben is ettől a méhészettől szerezzék be az mézet. Nincs tolakodó karaktere, inkább egy virágzó rét illat és színvilágát generálja tudat alatt.
Számomra a csilis méznek leginkább természetgyógyászati jelentősége van, de egy hideg téli estén mindenképpen ki fogom próbálni a bögrényi forralt boromat megbolondítani egy kiskanál csilis mézzel. Pikáns ízeket kedvelő háziasszonyoknak meg ajánlom kipróbálásra egy kis fűszeres-mézes, vagy pedig muffin tésztába belekeverve.Összességében hozza azt a minőséget, melyet a gyártótól eddig megszoktam: azaz kiváló.
Csilis áfonyalekvár.
Ismét egy többszörös különlegességet mutathatok be, szerencsére a gyártó házaspár nincs hiányában a különleges kulináris ötleteknek. Az alapanyag áfonyalekvár, mely csípős ízvilág nélkül is különlegesség.
Magyarországon nem, vagy csak korlátozottan termelhető ez a különleges gyümölcs, mivel kedveli a hűvösebb, nyirkosabb éghajlatot, ami hazánkban csak a magasabban fekvő területeken adott. Továbbá kifejezetten savanyú, mészmentes talajt igényel, ez pedig Magyarországon meglehetősen ritka. Egyszóval nem egy közönséges szilvalekvárral van dolgunk, bár az utóbbi néhány évben keleti határaink mellett lévő településeink piacain gyakran megjelennek Erdélyben szedett áfonyával - bodzaszezont követően - napbarnított árusok, akik aranyáron mérik ezt a csemegét.
Az áfonyadzsemet nagyon sok nemzet gasztronómiája különleges, nem mindennap fogyasztott húsok mellé ajánlja, mint a vadak, vagy bárányhús, de a francia csiga is – állítólag – ezzel a kuriózummal az igazi.
Mivel nekem nem sok kedvem volt csigát szedni – és valljuk be nem is akartam – de a kuriozitás miatt mégiscsak nem hétköznapi húsra vágtam, így megeresztettem egy telefont:
- Szia Ferikém! Érdeklődni szeretnék, lenne-e valamilyen jó kis különleges húsod. Olyan ami zsenge és könnyen süthető – hívtam fel vadász barátomat.
- Szia Komám! Szerinted, amikor én lelövök egy vadat, akkor kérek tőle születési anyakönyvi kivonatot? Van vadhúsom, de azt nem állítom, hogy az a szerencsétlen állat nem látta-e Napóleon hadait átvonulni Magyarországon. Semmi garancia nincs arra, hogy nem kell-e karácsonyig fedő alatt konfitálnod, annak érdekében, hogy ne a helyi fogorvosok bankszámláját gyarapítsd. Nézd, ha pörinek kell a hús, akkor oké, de sütni elég ciki lenne.
Úgy látom, más megoldást kell keresnem. Ekkor jut eszembe a piacon a „kopasz csávó”, akinek a juliska bab mellett mindig akad valami különlegessége. Irány a helyi piac pénteken reggel.
- Szia! Figyu! Azt akarom kérdezni, hogy mikor tudsz nekem egy kis frissen vágott bárányhúst prezentálni? Sütnivaló része kellene: comb és borda. – érdeklődtem
- Pár nap múlva vágok bárányt és akkor lesz. – válaszolta a célszemélyem, akinek nem tudom a nevét, pedig pár éve vásárolgatok tőle ezt-azt
- Ok. A keddi piacon kint leszel? - kérdeztem
- Igen! És akkor tudom is hozni a cuccost.
- Szuper! Akkor két-három kilót hozzál, korán jövök érte!
A rákövetkező kedden meglett a hús és csak arra várt, hogy a pataki tálba betegyem, egy kis vörösborágyásban, megtűzdelve dundi (Stalh Judit után szabadon) fokhagymagerezdekkel, megborsozva, egy kis héjával felcikkezett narancsot mellétéve stb., és gyönyörű pirosra és szaftosra lesüssem.
Ez még aznap megtörtént, így jöhetett pikáns mártásnak a Chili Hungária Manufaktúra által gyártott Chilis áfonyalekvár. A lekvár kiszerelése és a design a szokásos, igényes. Nem tartalmaz zselésítőt, így fogyasztás előtt célszerű egy kicsit felkeverni, mivel hajlamos arra, hogy a „sűrűje megüljön az alján”. Fűszeres hús mellé kiváló köret, pikáns édes-savanyú-csípős ízvilággal rendelkezik. A színe ragyogóan kékeslila, egy kívül barnára sült, belül piros hússzelet mellett dekorációnak is kiválóan alkalmas, de a lényeg, hogy az enyhe csípős lekvár összetett ízgazdagsága, varázslatos pillanatokat szerezhet mindannyiunk számára.
A Chilis áfonyalekvár volt az első olyan termék, mely esetében egy apró negatív észrevételem lenne, ezt építő kritikaként a gyártónak is szánom. A lekvár szobahőmérsékleten kissé lágy és folyós volt. Egy ilyen különleges termék előbb-utóbb prémium éttermek, gasztropartik kínálatában is meg fog jelenni. Ezeken a helyeken igen kellemetlen lenne, ha egy viszonylag híg lekvár kékfestésre is alkalmas csöppje a férfiak ingén, vagy egy csinos hölgy kiskosztümjén landolna.De ez tényleg csak egy apró észrevétel, a termék ismét megkapja az öt csillagot.
Csilis csokikrém
No elérkeztünk ahhoz a termékhez, amelynek a kóstolásával nagyon sokáig vártam, ráadásul elgondolkoztam, hogy mennyire tudok erről objektív értékelést adni. Ennek két oka van.
Egyrészt nem vagyok egy édesszájú, így önmagam kedvéért csokikrémet, nutellát, mogyorókrémet még életemben nem vásároltam. Másrészről viszont kényszerből ettem eleget.
Történt ugyanis, hogy egy véletlen folytán 1989-ben három hétre kijutottam az akkori NSZK-ba, ahol minden reggelire kaptam egy szelet fekete színű, magvakkal megspékelt toast kenyeret vajjal és nutellával, és oszd be ebédig (ami szintén fos volt; a rendszeres paradicsomszósz főtt hússal, meg reszelt sárgarépával). Egyszóval sikerült fiatalon elvenni a szalonnás rántottához szokott magyar parasztgyerek kedvét az ilyen kakaókrémtől.
Azóta nem egyszer jártam Németországban és rájöttem egy dologra. Őket egyáltalán nem érdekli az evés, ezt a tevékenységet jóformán azért végzik, hogy ne dobják fel a talpukat. A hiányzó B-vitamint és a szénhidrátot ezért pótolják sörrel. Én maradok a klasszikus magyar konyhánál, jókat eszek, de iszok is!
A csilis csokikrémet feltételezem, hogy pirítós kenyérrel, kétszersülttel kell fogyasztani, ehhez jó minőségű korpás toast kenyeret vásároltam. Enyhén pirított kenyérrel óvatosan „katonázva” fogyasztottam.
A csokikrém alap finom, nem híg, de nem is száraz, nem túl édes, könnyen kenhető. A kóstolás után természetesen először az édes íz érződik, ezt követi néhány másodperc múlva a csípősség, mely nem túl erős, nem tolakodó, akár hölgyek számára is elfogadható.
Szerény fantáziám úgy gondolja, hogy – bár én erre nem vagyok alkalmas – ezt a csokikrémet kimondottan érdemes lenne kipróbálni mondjuk egy pikáns fűszeres (gyömbéres, kardamonos) muffinba belesütve. Ha ezt valaki kipróbálja kérem írja meg a receptjét, ígérem publikálom a blogon.
Összességében elmondhatom, hogy a tesztelt termékek megugorják a prémium kategóriát. A csípős és az édes íz kombinációja megállta a próbát magyar termékek esetében is. Mivel kis hazánk - adottságai révén - a gyümölcsök kavalkádját tudja prezentálni, így a lehetőségek egyelőre végtelennek tűnnek újabb készítmények előállítására. Ha ez olyan kezekbe kerül, mint a Diczkó házaspár, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a hazai gasztrokultúra további különleges termékekkel fog bővülni.
